Az úgy van, hogy ha időnként felbuzog az emberben a szakmai lelkesedés. Állítólag kóros, hogy ha ez évtizedeken át tart, de ettől most tekintsünk el.

Ez a szakmai lelkesedés, na meg az, hogy többek szerint nem is csináljuk rosszul ezt a szakmát, és kíváncsiak a mondanivalónkra és tudásunkra, sőt az az élmény, hogy hiába találunk ki egyre újabb dolgokat, azok valahogy egy varázsütésre mindig beleilleszkednek a meglévő rendszerbe, arra sarkallt minket, hogy újra kezdjünk bele a szakemberképzésbe, bármilyen őrültségnek tűnik is.

Ezen felbuzdulás lendületétől hajtva olyan síoktatóképzést indítottunk, amilyen még biztosan nem volt Magyarországon (erről viszonylag sokat tudunk, hiszen korábban is sokat dolgoztunk benne), de külföldön se nagyon. Igyekeztünk úgy terelgetni a körülményeket, hogy ne azok kényszerítsenek minket kompromisszumokra, hanem fordítva.

Nagy lelkesedésünkben gondoltuk, hogy erről tájékoztatjuk a hazai síiskolákat, egyesületeket. A síiskolákat azért, mert rengeteg képesítés nélkül („szak”)ember áll a vendégek mellett a pályákon. Az egyesületeket meg azért, mert talán hozzá tudnánk tenni valamennyit ahhoz, hogy a gyerekversenyzőket hogyan indítják el a sítechnikai fejlődés útján, vagy a felnőttek alaptechnikája milyen cipőben áll vagy mozog. Lehet, hogy a pályatűzésben nem mi vagyunk a legnagyobb spílerek, de a sítechnikához és a mozgásokhoz viszonylag jól értünk.

Emiatt elküldünk egy levelet 89 síiskolának és egyesületnek. Ezek közülük 10 cím rossz volt. Tehát 79 élő cím kapta meg a levelet. Lehet tippelni, hányan nyitották meg. Nem, nem arra gondolok, hogy hányan kattintottak arra a linkre, ahol esetleg bővebben lehetett volna tájékozódni. Arra, hogy hányan nyitották meg a levelet az levelezőprogramban. 31.

31 síiskola és egyesület volt legalább egy kicsit kíváncsi arra, hogy Magyarországon új szakemberképzés és szakmai bázis épül. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy több jónevű, népszerű, ámde tragikusan gyenge, képzetlen oktatókat vagy edzőket használó síiskola vezetője nem jutott tovább a levél első bekezdésénél. Magyarul: egyszerűen nem érdekelte őket, hogy milyen új szakmai munka indul Magyarországon. Igaz, hogy a gyerekek (és felnőttek) egy része a befizetett megaösszegek ellenére semmiféle eredményt nem ér el - ugye a magyar versenyeken elért helyezéseket mégsem tekintjük eredménynek; hogy a facebookon fellelhető képek alapján nem elég, hogy a versenyzők alaphibákkal síelnek, az edzéseken ezekre még rá is erősítenek. Így már érthető, hogy a  pályák egy része alkalmatlan függőleges szakadék a kezdőoktatáshoz, bár egy bobcat vagy öt ember öt lapáttal egy óra alatt rendbe tehetné; hogy az oktatók soha nem csatolnak sílécet a pályán. Így már sok minden érthető. Csak el kellene dönteni, hogy a síiskola és a versenyistálló miről szól: a bevételről, vagy a sítudásról.

És azt is el kellene dönteni, hogy emellett a hozzáállás mellett van-e értelme fölépíteni egy eddiginél sokkal jobb szakmai bázist az eddiginél sokkal több melóval, óriási kockázat mellett.

Szerencsére 31 síiskola és egyesület kíváncsi volt. Akik közül 7-en (azaz heten) kattintottak is a levélben a bővebb információk linkjére. 

Kóros vagy nem, emiatt a hét miatt (és talán a 31 miatt is), de főleg azok miatt, akik tényleg el fognak jönni, tanulnak és továbbtanulnak, és a végén kiszorítják a piacról azokat, akiket csak a pénz érdekel, mégiscsak érdemes.

Mert ha ezt nem érdemes, akkor mit?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.