Szeretek a Kitzsteinhornon síelni. Válogathatok a változatos lejtőszögek között, így könnyen összehozhatom az éppen szükséges feladathelyzeteket, a széles pályák pedig nem kényszerítik a túl hirtelen élváltásokat. Elég nagy, de mégis könnyen áttekinthető a pályarendszer. De most mégsem emiatt került szóba Kaprun. 

Amiatt is szívesen síelek itt, mert előszeretettel szoktam figyelni mások oktatását. Így ugyanis nemcsak a saját tapasztalatomból tanulhatok, hanem egy százszor nagyobb készletből építkezhetek. Nem mellesleg van ebben a kukkoló hozzáállásban egy roppant önző szempont is: tanulni ugyanis a hibákból lehet a legjobban, de az én hibáimat a saját tanítványaim sínylik meg, másokat figyelve viszont csemegézhetek a rengeteg tanulságos baklövés közül, miközben a kockázatot teljes mértékben elkerülhetem.

Kaprun ezért fantasztikus terep a számomra. A csákányos liftek a pályákon haladnak, tehát a liften eltöltött idő nézelődéssel telhet. Az oktatásban részt vevő síelők aránya is sokkal nagyobb többi pályához képest, versenyzőpalánták és síoktatói tanfolyamok váltják egymást, de sokszor a magukban síelők is éppen csak kiszabadultak egy kötött programról. Ezt még fűszerezi, hogy sok csoport délben az Alpin Center tévéin elemzi a délelőtti anyagokat, így a videókra adott oktatói instrukciókat is figyelemmel lehet kísérni. Ha egy szponzor megkönyörülne rajtunk, napokat tudnék eltölteni ezeken a pályákon egy videokamerával, hogy anyagot gyűjtsek a honlapunkon a Gyakorlatkritikák álnéven futó hülye gyakorlatok gyűjteményébe.

Néhány éve tűnt fel, hogy egyes csoportokat az adott sítechnikára jellemző sebességnél lassabban, viszont kifejezetten eltúlzott mozgásokkal oktattak, szinte mintha mímelnék a síelést. A hóekeívek nagyon széles terpeszben, nagy kihajolásokkal mentek. A hibajavításoknál soha nem lehetett látni utalást a mozgásszerkezet összefüggéseire, kizárólag az adott fázis - az én szememmel rendkívül eltúlzott - pozícióira kaptak utasítást a síelők. A rövidlendületek oktatása során a kikormányzásban már a lapos szakaszon is lassan, tudatosan lenyomták a sí végét a völgy felé, szinte teljesen megakasztva a mozgást. Innét - miután már minden lendület elfogyott - a csípővel, a törzsizmokkal indították meg a következő kanyart (pontosabban visszahúzták a léceket), ami természetesen erős pucsítást eredményezett. Aztán ezt a mozgást egyre meredekebb lejtőn gyakorolták, de mindig ugyanígy: a központi elem láthatóan az volt, hogy minden egyes kanyar végére fogyjon el a lendület, még a meredek lejtőkön is, hogy folyamatosan egy erős izomzati kontroll legyen a mozgás felett. A támasztott és párhuzamos lendületet is hasonló módon építették fel. A módszer elemzésétől most eltekintenék, de szakmai vonalon mindenképpen érdemes lenne folytatni a megvitatását. 

Az egész oktatási menet nagyon más elvek alapján zajlott, zajlik, mint amit vallok és tanultam, és amelyet a szakmai világ egyik felében láthatunk. A megfejtést a célok különbözőségében véltem megtalálni: vannak akik a szemük előtt lebegő ideális, „oktatói” mozgást akarják megtanulni, míg mások inkább a mozgás belső logikájából eredő élményeket keresik. A megfigyelt módszer kétségtelen előnye, hogy nagy hatékonysággal ki lehet vele alakítani egy viszonylag uniformizált mozgást, a végén a tanítványok jó eséllyel nagyon hasonló síelés birtokosai lesznek. 

Aztán pár hete történt valami, és ez rávilágított néhány másik szempontra. Amikor nem síelek, nyomdai előkészítéssel foglalkozom. Egy reál tantárgy tankönyvén dolgoztam (7. vagy 8. osztály számára), ahol egy kétsoros feladatban a sor végén el volt választva egy kétszótagos szó („szá-mot”). Ezt az elválasztást meg kellett szüntetnem, a teljes szót át kellett vinni a következő sorba („számot”). Mindezt azért, hogy a gyerekek a feladatra tudjanak koncentrálni, az elválasztás nyelvi értelmezése ne vonja el a figyelmüket a szaktárgyi kérdésről.  

És akkor megértettem valamit. Nem önmagában az egyenmozgás hatékony megtanításáról szólt a korábban említett oktatási módszer. A korszellem kísértete jelent meg benne.

A hatékonyság bűvöletében mindent megteszünk azért, hogy elérjük a kitűzött célokat. Önmagában nincs is ezzel semmi baj, csak a célokat nem szemellenzővel kellene kijelölni. Ha rossz és szűk látókörű célokat akarunk elérni nagy hatékonysággal, csak mélyebbre tapossuk magunkat a mocsárba. A szaktanár számára az lesz a fontos, hogy a gyerek minél jobban meg tudja válaszolni a feltett kérdést, és ennek érdekében feláldozzuk a szövegértése fejlesztését, mintha az nem a gyerek egy olyan képessége lenne, amelyik az élet minden területén szükséges. Az egyik cél érdekében rövidlátóan megkönnyítjük a dolgát, és nem foglalkozunk vele, hogy mit fogunk elveszteni a másik oldalon.

Ugyanezt a torzulást tükrözik a romantikus regények kiherélt átiratai. Azért kell egyszerűbb nyelvezettel, rövidített változatban kiadni Jókait, hogy a gyerekek legalább vázlatosan tudják, miről szól a Kőszívű ember fiai. De nem tök mindegy tudni, hogy mi a regény cselekménye? A zanzásított változatból már nem fogja a gyerek megtanulni értelmezni a szövegben rejlő másodlagos információkat, nem fogja érezni az érzelmi töltetet, nem tanulja meg értékelni az apró részleteket. Neurológusok kiderítették, hogy az összetett mondatok rendkívüli mértékben fejlesztik az agyat. Meg kell jegyezni a tagmondatokat, hogy értelmezni tudjuk a másik tagmondatokat, összefüggéseket kell keresni a jelentésük között. A memória is javul, akárcsak az asszociációs képességek, a lényeglátás. Az egyszerűsített regényváltozatok ezekhez a szellemi képességekhez hozzá sem nyúlnak. Megkönnyítettük a gyerekek dolgát, és közben elvesztettünk egy csomó lehetőséget a fejlődésre. A művelődés, az irodalom nem egyenlő a regény cselekményének tárgyi tudásával, az egyszerűsítéssel a lényeg veszik el.

A korábban említett sítanulási módszerek lényegi eleme az, hogy a mozgásképet akarja megtanítani. Ennek érdekében kihagyja azokat az elemeket, amelyeket zavarónak talál a hatékony tanulás szempontjából. Leginkább a dinamikát. A dinamika a síelésben a kívülről ható erőket és az azokra adott reakciókat jelenti. Ezek az erők mozgatják a testet és a testrészeket, erőteljesen befolyásolják a mozgásunkat. Bizonyos szempontból precízebben tudunk mozdulatokat előállítani, ha csökkentjük a ránk ható erőket. 

Ez az oktatási módszer a dinamikát tehát zavaró tényezőnek tekinti, amelyet lehetőleg el kell kerülni, hogy pontosabban megtanuljunk a mintaszerű mozdulatokat. Mint ahogy a tankönyv a nyelvet csak addig tekinti információhordozó közegnek, amíg a feladat megértését segíti, az azon egy kicsit is túlmutató nyelvi elemek már zavaróak és kiirtandók. És ugyanígy válik feleslegessé a bonyolultabb nyelvhasználat és pusztítandó az összetett mondat, mert zavarja a történet központi szálának a megértését.

Pedig a személyiségünk nem elszigetelten, darabokként fejlődik. A nyelvi képességeink fejlődnek matekórán is, érzelmi képzést kapunk magyarból, az intelligenciánk rendkívüli módon fejlődik regényolvasás közben, kirándulás közben biológiát és fizikát tanulunk, és testnevelés órán okosodunk. Milyen röhejes is lenne, ha egy kiránduláson azt mondaná valaki, hogy ne nézd a tájat, mert akkor nem tudsz odafigyelni a járásra, és nem leszel elég edzett.

A dinamika nem a síelés zavaró tényezője, hanem a síelés egyik lényegi eleme. A testtartások normális esetben a fellépő erőkkel együttműködve alakulnak ki. Ha úgy akarunk megtanulni síelni, hogy a kezdetekkor kihagyjuk a dinamikát, mondván, hogy majd elővesszük, amikor már sikeresek a mozdulatok, úgy járunk, mint az a diák, aki a dolgozatra a kiherélt Jókaiból készült fel. A történetet tudni fogja, de az irodalomhoz és a műveltséghez köze sem lesz. A dinamika a kezdők sítechnikáinál is jelen van, és az oktató feladata, hogy olyan helyzeteket alakítson ki, amelyek a mozgást a dinamikával összhangban segítenek megismerni. Mennyire lesz biztonságos annak a síelése, aki később meglepetésszerűen szembesül azzal, hogy a síelés közben komoly erők hathatnak? Hogyan fogja megtanulni kezelni őket? Ha az elejétől fokozatosan, az aktuális tudásának megfelelően ismerkedett volna meg a dinamikával, jobban és biztonságosabban síelne.

A hatékonyság nem tolakodhat a célok kijelölése elé és nem helyettesítheti azt. Érteni kell, amit tanítunk, tisztában kell lenni azzal, hogy az emberi tevékenységeket nem lehet és nem is szabad izolált területekre szorítani. És minden munkát azzal kell kezdeni, hogy gondosan, széles látókörrel kijelöljük a céljainkat, és a hatékonyságot ennek rendeljük alá. Ehhez igazából polihisztorok kellenek. 

Melyik hülye találta ki, hogy a polihisztorok kora lejárt?

 

A bejegyzés eredetije: http://www.skiculture.hu/blog/polihisztorok-kerestetnek.html

A bejegyzés trackback címe:

https://skiculture.blog.hu/api/trackback/id/tr884527629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2012.05.21. 12:47:14

Érdekes és jogos a felvetés.
Sajnos egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy gyermekeink nem képesek összetett dolgokkal foglalkozni, nem képesek a szövegértésre, az edzetlenebbjének (néha még az edzettebbeknek is) még komoly mozgáskoordinációs problémái is vannak. Ez sajnos nagy kihívást jelent szerintem az egész emberiségnek, de a jövőben az a nemzet lesz életképes, amelyik "vissza-szigorít" egy kicsit a testmozgás és a tanulás javára, amikor a prioritásokat felállítják.
Másképp csúnya vége lesz a jövő felnőttjeinek. :o(
Ami a dinamikára vonatkozik:
nekem az a véleményem, hogy a dinamika hangsúlyos beépítése az oktatásba komoly akadályokba ütközhet, ugyanis vannak olyan személyiségek, tanítványok, akikre elég, ha csak rá nézel, és rögtön látod, hogy erre az emberre bármilyen jelzőt aggathatsz, csak azt nem mondhatod rá, hogy: "na, ez aztán egy dinamikus tanítvány!". :o)
Sajnos nagyon gyakran bele lehet futni olyan tanítványokba, akik még akkor sem hajlandóak egy bizonyos sebességhatárt túllépni a dinamikus mozgás érdekében, amikor az adott feladatot, mozgást egyrészt ők már tulajdonképpen megtudnák csinálni, másrészt viszont saját korlátaikat nem feltétlenül szeretnék kitologatni.
Nagyon gyakran találkozom azzal, hogy egyes emberek nem hajlandóak elfogadni azt a tényt, hogy a sízés tulajdonképpen egy kicsit az adrenalinról is kellene szóljon, nem csak egy görcsös, túlélési próbatételről. :o)
Az ilyeneket legszívesebben átterelném a sífutásra, ami láthatóan sokkal jobban passzolna az egyéniségéhez, a fizikumához, a korlátaihoz, mindenhez.
És egy kicsit ehhez kötném a "túlfékezett", "visszahozott" lendületek problematikáját is.
Sokan érezhetik azt (még az oktatók is), hogy akkor vannak (oktatnak) biztonságban, ha az ívet jól megfog(attat)ják.
Még akkor is, ha ezzel egy rakat plusz (izom)munkát, energiát ölnek is bele a mozdulatsorba.
Itt megint előjöhet a dinamika(=bátorság?) hiánya, ami teljesen más ívet eredményezhet, ha az illető nagy tempóval beleáll egy karcolásba, vagy akkor, ha a folyamatosan biztonságosnak vélt fordulás érdekében állandóan "túlfogja" az ívet.
És ha egy oktató és egy tanítvány is elsősorban a hangsúlyosan biztonságos sízést tartja szem előtt, akkor ott elég nehéz a dinamika megérzése felé terelni a tanulás folyamatát.
Ettől függetlenül néha az az érzésem, hogy egy kis hazardírozás is beleférhet a tanulásba, és a BIZTONSÁGOS keretek között meg kell próbálni megéreztetni a tanítvánnyal a hasznos és helyes tempót, még akkor is, ha kezdetben van egy kis halálfélelme.
Kétélű fegyver ez ugyan, de néha pont ez segíthet.
Akin meg nem segít, azon már nem valószínű, hogy túlságosan sokat tudnánk gyorsítani.

ozsi001 2012.05.21. 18:12:00

@hópapa: Pedig mintha inkább utána mennénk az elhülyülésnek, legalábbis nagyon sok jel ezt a trendet mutatja. Persze a megoldás a legkevésbé sem egyszerű, de ez nem azt jelenti, hogy simán fel kell adni. Mindenkinek van lehetősége egy kicsit irányítani a saját szemétdombján, csak élni kell a lehetőségekkel.

ozsi001 2012.05.21. 18:31:25

@hópapa: A dinamikát én nem hangsúlyosan gondolom beépíteni, sőt sehogy. De kiirtani sem tartom jónak. Minden lejtőnek és sítechnikának megvan a maga természetes dinamikája, ami a síelés meghatározó összetevője. Ha arra játszom, hogy csökkentsem, akkor egy torz mozgást tanítok. A dinamika nem iszonyú tempót vagy nagy bátorságot jelent, hanem azt, hogy ki(fel)használjuk az adott sítechnika során természetesen fellépő erőket.

Egy jó hóekeívnek nulla lejtőn is szép dinamikája van, olyan, ami nem haladja meg egy gyenge fizikumú turista képességeit sem, viszont rengeteget segíthet neki. Ha az oktató harmonikusan, a dinamikával együtt oktatja a síelést, sokkal kevésbé fárasztó, mintha amputálná a dinamikát belőle. Ha kivesszük a dinamikát az oktatásból, akkor minden mozdulatot saját erőből kell megoldani. Ennél sokkal kellemesebb, ha megmutatjuk, hogyan lehet felhasználni a saját erőnk helyett a kívülről jövőket.

A síeléstől elválaszthatatlanok a fellépő erők. Előbb-utóbb mindenki találkozik velük. Azok szoktak csúnyán meglepődni, akiket dinamika nélkül tanítanak meg síelni. Akiket a mozgás minden jellemzőjével együtt tanítanak, azok szépen fokozatosan belenőnek az erők világába.

Én megfordítanám, amit mondasz: szerintem a a biztonságos síelés előtérben tartása kifejezetten igényli, hogy ne szorítsuk háttérbe a dinamikát. A dinamika háttérbe szorítása a véleményem szerint kifejezetten veszélyes biztonsági szempontból.
süti beállítások módosítása